Hagyományok

"Ritka mezô Város vághat Csákvárnak elébe
Széllyel az országban, mondani és hinni lehet.
Fekvését ennek ha tekinteném, Péts lehet ilyen,
Mellyet Kis-Bétsnek hiva vala József urunk.
Itt a természet számos szépségeit összve
Rakta pazar kézzel, bár kiki nézze körül,
A Vértes hegyeit szemléltetni nyúlni ki hosszan
Mórnak tartanak ezek, s jó bora hirre kapott.
A legszebb részén fekszik Csákvárom ezeknek
Délrôl - a mellyben lakni valóban derék."
/Kováts Sámuel református lelkész/

Csákvár földje agyagos, mely miatt híres volt fazekasságáról, cserépedényeiről.
A betelepülő fazekasok tűzálló agyagot találtak a falu határában, s a község a XVIII.sz. közepén a Dunántúl egyik fazekas központja lett. A mezőváros felsővárosában laktak a tűzálló agyagból dolgozó főzőedényeket készítő fazekasok, az alsóvárosban a finomabb anyagot megmunkáló tálasok.

A mesterség fénykorában 193 fazekas dolgozott a faluban. Céheket alapítottak. Az inasnak "remekölést" kellett készítenie - 60 iccés lakodalmi fazekat - , a tálasnak "réfes" (1 rőfös) tálat.
A csákvári mázas edények jellegzetes színei a zöld, barna, és sárga. Jellegzetes edények a szentelt vizes korsók, tányérok, tálak, csüngő szíves virágcserép, csalikancsó . Kályhamesterek is dolgoztak a faluban.
A csákvári fazekas múltat Kresz Mária néprajzos dolgozta fel.
A településen jelenleg 4 fazekas dolgozik, akik a helyi hagyományos autentikus edényeket készítik, valamint más népi iparművészeti tárgyakat.